Open main menu

Csalj mosolyt egy idős ember arcára!

Társaimmal úgy gondoltuk, hogy az idősekért szeretnénk tenni valamit. Szerettük volna felvidítani őket, egy mosolyt csalni az arcukra, egy kis színt vinni a hétköznapjaikba. Az ötlet akkor foglamazódott meg bennünk, amikor összeültünk megbeszélni, hogy mi is lehetne az a téma amiben elmélyedünk a projekt kapcsán. Egyikőnknek eszébe jutott, hogy a tavalyi osztály kiránduláson, amikor egy idősek otthona mellett sétáltunk el, állt egy idős néni az ablakban. Valószínüleg levegőzött, vagy csak a forgalmat figyelte. Mi észre vettük, integetni kezdtünk neki, ő pedig elmosolyodott és kedvesen vissza integetett. Olyan boldognak tűnt. Az jutott eszünkbe, ha ezzel az apró gesztussal örömet tudtunk szerezni neki, akkor milyen nagy dolog lehetne, ha egy egész kis műsort tudnánk összeállítani egy idősek otthona sok-sok lakójának. Ha pedig a műsor után, még beszélgetni, társas játékozni, vagy felolvasni is alkalmunk nyílna, akkor igazán személyes kapcsolatot alakíthatnánk ki, ami mindenkinek maradandó élményt okozhatna. Ennek a gondolatnak a megvalósítását mutatja be a kis filmünk. Reméljük sokakat inspirálhatunk vele, hasonlóan fontos elgondolások, összefogással történő megvalósítására.